Magyar főoldal | Angol főoldal

Két tehetséges fiatal egyetemi diák nyert díjat a 2015. évi Felkai András Ösztöndíjpályázaton

2016. április 21.

Budapest. Két tehetséges egyetemi hallgató nyert továbbképzéséhez ösztöndíjat a Felkai András Ösztöndíjpályázaton 2015-ben. A díjakat Kevin A. Murray, a Citi Magyarország vezérigazgatója, és Felkai Pálné, a néhai Felkai András édesanyja adta át egy budapesti ünnepségen 2016. március 24-én.

A két 2015. évi díjazott Nemes Ágnes és Zentai Szidónia, akik mindketten a Budapesti Corvinus Egyetemen szerezték alapszintű diplomájukat pénzügy és számvitel szakirányon. A díjjal járó pénzjutalmat mindketten a Nemzetközi menedzsment mesterszakos diplomájukhoz kapcsolódó tanulmányaik finanszírozásához használták fel. A 2002-es díjalapítás óta eltelt idő alatt az ideivel együtt összesen harminchat fiatal nyerte el a Felkai András Ösztöndíjat tanulmányaik folytatásához.

Kevin A. Murray, a Citi Magyarország vezérigazgatója elmondta: „A fiatal tehetségek szakmai fejlődésének és karrierlehetőségeik bővítésének támogatása szerves részét képezi a Citi társadalmi felelősségvállalási programjainak. E program révén hozzájárulunk, hogy a magyar gazdasági és pénzügyi szektor olyan kiválóan kvalifikált szakemberekkel gazdagodjon, akiket nyitott szemlélet, pozitív beállítottság, és nemzetközi látókör jellemez.”

Zentai Szidónia, a 2015. évi díjprogram egyik díjazottja az ünnepségen elmondta: „Nagyon örülök, hogy én is elnyertem a Felkai András Ösztöndíjat, amelyet a Nemzetközi menedzsment szakos diplomám megszerzéséhez kapcsolódóan, a tokiói Keio Egyetemen töltött félévem költségeinek fedezésére fordítottam. Nagyra értékelem ezt a lehetőséget, ami nem csupán egy életre szóló élményt jelentett számomra, hanem az ott szerzett ismeretek és tapasztalatok révén nagyban hozzájárul a karrierlehetőségeim bővítéséhez.”

A Felkai András Ösztöndíjat 2002-ben hozták létre a magyar üzleti életben széles körben ismert és elismert, kimagasló tehetségű szakember, Felkai András emlékére, aki tragikus körülmények között vesztette életét. A Citi Magyarország mellett Felkai András családja, valamint számos pénzügyi vállalat és magánszemély is hozzájárult a díjalaphoz, amelyet a Felkai András Alapítvány gondoz.

A díj, amely az alapítvány által erre a célra évente összegyűjtött alapból kifizetett pénzjutalom, tehetséges egyetemi hallgatók, illetve fiatal szakemberek tanulmányainak támogatását szolgálja, és minden évben a benyújtott pályázatok alapján az Ösztöndíjbizottság ítéli oda egy előre meghatározott kritériumrendszer alapján.

Vissza a Sajtószobába