A versenyt megnyerő tíz diák utazhat a bukaresti nyári egyetemre
2015. március 19.
Budapest. Ötven 17-23 év közötti középiskolai diák, illetve egyetemi hallgató az ország több oktatási intézményéből vesz részt a Citi-Junior Achievement SmartUp Challenge Programon. A diákok vállalkozási ismereteinek és készségeinek fejlesztésére irányuló közösségi programot a Citi Alapítvány támogatásával valósítják meg Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és Bulgáriában. A program célja, hogy bővítse a fiatalok munkahelyhez jutási lehetőségeit, valamint segítséget nyújtson nekik egy saját vállalkozás megtervezésében.
A programot Aftab Ahmed, a Citi Magyarország vezérigazgatója indította el február 19-én az „Innováció Napja” rendezvényen, a budapesti Hunfalvy János Két Tanítási Nyelvű Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskolában. Ahmed úr a kreativitásról és az innovációról beszélt a diákoknak, megvilágította a kettő közötti különbségeket, és elmondta, mitől válik valaki újítóvá, illetve hogyan lehet egy kreatív ötletet innovációvá fejleszteni és felkészülni a megvalósítására.
Aftab Ahmed tanácsa a diákoknak: „Ahhoz, hogy sikeres vállalkozóvá váljatok, a megszokott sémákon kívül kell gondolkoznotok, és egy kreatív ötlettel kell előállnotok. Fontos, hogy az ötlet a célcsoportnak releváns legyen, értéket képviseljen számukra, és kiszolgálatlan ügyféligényekre válaszoljon. Az eltökéltség a nyerésre, a kockázatvállalás, a pozitív hozzáállás és a határozottság mind elengedhetetlen jellemzők ahhoz, hogy az ötletet meg tudjátok valósítani, és sikeres vállalkozókká váljatok.”
A program részeként három workshopon vesznek részt a fiatalok, majd májusban egy versenyen kell a vállalkozói csoportokba tömörült diákoknak bemutatniuk üzleti tervüket a zsűri előtt. A tíz legjobb diák utazhat augusztusban az ötnapos bukaresti nyári egyetemre.
Harminc Citi dolgozó vesz részt önkéntesként a programban, közöttük Tatár Kiss-Klára HR vezető, Molontay Tamás, a multinacionális ügyfeleket kiszolgáló üzletág vezetője, és Jakab László, a pénzforgalmi és kereskedelemfinanszírozási szolgáltatások üzletág vezetője. Az önkéntesek előadásokat tartanak, mentorként támogatják a 14 diákvállalkozást, illetve részt vesznek a zsűriben.
A márciusi workshopon Küronya István, Citi szenior marketing szakember tartott előadást a marketing és piackutatás témakörben. Áprilisban, Molontay Tamás, a multinacionális ügyfeleket kiszolgáló üzletág vezetője avatja be a diákokat az üzleti terv készítésének és a terv hatékony bemutatásának rejtelmeibe.
Vissza a Sajtószobába