Magyar főoldal | English Mainpage

A NESsT és a Citi Magyarország a Kék Madár Alapítvány társadalmi vállalkozását jutalmazta a 2012/2013-as Társadalmi Vállalkozások Versenye nyertesének járó tízezer dolláros díjjal

2013. július 4.

A NESsT és a Citi Magyarország 10 ezer dolláros díjat adott át a 2012/2013-as NESsT–Citi Társadalmi Vállalkozások Versenye nyertesének, a szekszárdi Ízlelő éttermet működtető Kék Madár Alapítványnak a június 14-én tartott ünnepségen. A versenyprogramban azt a NESsT Portfólióhoz tartozó társadalmi vállalkozást jutalmazzák, amely kiemelkedő eredményt ért el vállalkozása fejlesztése terén. A budapesti központú NESsT társadalmi vállalkozások megtervezésében és megvalósításában nyújt pénzügyi és üzletfejlesztési támogatást.

Balról jobbra: Hencz Éva, a Citi Magyarország média- és közösségi kapcsolatok igazgatója, Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője és Mészáros Anna, a NESsT felügyelőbizottságának tagja a díjátadó ünnepségen

A versenypályázaton olyan társadalmi vállalkozások indultak, amelyek fogyatékossággal élő személyekkel, illetve más hátrányos helyzetű társadalmi csoportokkal foglalkoznak, és amelyek többek között a munkavállalásban nyújtanak segítséget, vagy a vidéki gazdasági lehetőségek serkentésén, illetve a helyi közösségek erősítésén dolgoznak. A társadalmi vállalkozások között található étterem, gyertya- és papírkészítő műhely, amelyek védett munkahelyként mozgássérült vagy értelmi fogyatékkal élő személyeket foglalkoztatnak; illetve környezettudatos neveléssel, valamint veszélyeztetett élethelyzetű fiatalok készségfejlesztésével foglalkozó vállalkozás is. A NESsT munkatársai és helyi üzleti tanácsadók a vállalkozás üzleti eredménye és a tevékenység révén elért társadalmi hatás alapján döntöttek a díj odaítéléséről.

A 2012-es évi teljesítménye alapján az idei díjat a Kék Madár Alapítvány vehette át, amely a társadalmi vállalkozása által üzemeltetett családbarát étteremben különféle fogyatékkal élő munkatársakat foglalkoztat, miközben színvonalas és egyben megfizethető alternatívát kínál az éttermi étkezésre a helyi közösség számára. A vállalkozás működtetésével kettős céljuk van: egyrészt a civilszervezet önfenntartó képességének erősítése, másrészt annak szemléltetése, hogy – megfelelő feltételek megléte esetén – a fogyatékossággal élők sokrétű munkavégzésre képesek. 2012-ben az Ízlelő étterem mintegy 22 millió forint árbevételt realizált, és 13 megváltozott munkaképességű személynek biztosított értékteremtő munkát méltányos bér mellett.

A díjat Hencz Éva, a Citi Magyarország média- és közösségi kapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatója és Mészáros Anna, a NESsT felügyelőbizottságának tagja adták át június 14-én, a NESsT által szervezett 3. Társadalmi Vállalkozások Napja keretében.

Hencz Éva, a Citi Magyarország média- és közösségi kapcsolatok igazgatója a díjátadón elmondta: „2007 óta közel kilencven hazai társadalmi vállalkozás fejlődését támogattuk a NESsT-tel közös programjainkban. A Kék Madár Alapítvány étterme kiváló példája annak, hogyan lehet fenntartható módon működtetni egy társadalmi vállalkozást, és előteremteni a vállalkozás kibővítéséhez szükséges anyagi forrásokat, amellyel további munkahelyek teremthetők a fogyatékkal élő emberek számára, akik csekély eséllyel találnának munkát a lakókörnyezetükben. Az ilyen és hasonló önfenntartó társadalmi vállalkozások fejlesztése, valamint a hátrányos helyzetű egyének számára munkahelyek teremtése a fő célkitűzésünk ezzel a programmal.”

„Ez a díj a mindennap kora reggel munkába álló, fogyatékkal élő éttermi munkatársainkat méltatja, akik hátrányaikból előnyt kovácsolva szolgálják Szekszárd és a környező települések közösségeit. Felkészültségükkel és profizmusukkal mindenkinek bebizonyítják, hogy a fogyatékosság nem azonos a képességek hiányával” – nyilatkozta Mészáros Andrea, a Kék Madár Alapítvány ügyvezetője a díj átvételekor.

„Az Ízlelő étterem kivételes és példaértékű társadalmi vállalkozás, amely társadalmi hatásának folyamatos növelésére törekszik, de következetesen szem előtt tartja a pénzügyi fenntarthatóság szempontjait is” – mondta Mészáros Anna, a NESsT felügyelőbizottságának tagja, amikor arról beszélt, miért esett rájuk a választás.

A Kék Madár Alapítvány, a NESsT növekedési portfóliójának tagjaként, jelenleg az étterem bővítésén dolgozik: egy jelentős beruházással befogadóképességét a jelenlegi 24-ről 80 főre tervezi növelni, ezzel munkalehetőséget teremtve további fogyatékkal élő személyeknek.

A Társadalmi Vállalkozások Napjáról

A Társadalmi Vállalkozások Napja elnevezésű konferenciát azzal a céllal rendezi meg 2011 óta minden évben a NESsT más partnerszervezetekkel közösen, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a társadalmi vállalkozások képesek fenntartható megoldásokat nyújtani egyes társadalmi problémákra, és bővíteni a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok gazdasági lehetőségeit. A rendezvény a társadalmi vállalkozóknak, a civil és üzleti szektor vezetőinek, az adományozóknak és a kormányzati döntéshozóknak nyújt alkalmat a találkozásra, hogy együtt ünnepeljék a társadalmi vállalkozók sikereit, és tovább dolgozzanak együtt egy a társadalmi vállalkozásokat támogató környezet megteremtésén. Az idei konferencián éppen az ez utóbbival kapcsolatos aktuális lehetőségeket és feladatokat járták körül neves hazai és európai uniós szakértők közreműködésével. Emellett panelbeszélgetések, befektetői prezentációk, a legjobb gyakorlatok megosztására szolgáló interaktív fórumok, műhelymunkák és kötetlen beszélgetések gazdagították a napot. Fontos és látványos eleme volt a programnak a Társadalmi Vállalkozások Piactere, ahol mintegy harminc hazai társadalmi vállalkozás termékeit és szolgáltatásait ismerhették, illetve vásárolhatták meg a résztvevők.

Vissza a Sajtószobába