Hungarian | English

További 8 ezer kisdiák vesz részt az idei Citibank Pénzügyi Oktatási Iskolatámogatási Programban

A program a Citi Alapítvány 85 ezer dolláros adományával folytatódik

2011. december 20.

Országszerte további 8 ezer felső tagozatos diák tanulhat a korszerű oktatóanyagokból abban a 26 általános iskolában, amely részt vesz az idei Citibank Iskolatámogatási Programban. A Citibank Magyarország 2001-ben indította el ezt a pénzügyi és gazdasági képességeket fejlesztő programját a Junior Achievement Magyarország (JAM) Alapítvánnyal közösen. Az idei 85 ezer dolláros adománnyal együtt a Citi Alapítvány eddig összesen közel 1,2 millió dollárral támogatta a programot Magyarországon, így 336 iskolában több mint 138 ezer kisdiák tanulhat a modern pénzügyi-gazdasági tananyagokból.

A program célja, hogy az iskolák számára elérhetővé tegye a korszerű technológián alapuló, innovatív oktatási stratégiákat és tananyagokat, amelyek elősegítik a tanulók pénzügyi és gazdasági ismereteinek, képességeinek, valamint teljesítményének növelését.

Batara Sianturi, a Citibank Magyarország elnök-vezérigazgatója elmondta: „A JAM-mel közösen kidolgozott tananyagaink a családi költségvetés, a bevételek és költségek, a hitelek és kockázatok, a megtakarítások és befektetések, a kínálat és szükségletek, a piac és verseny koncepcióival ismertetik meg a kisdiákokat az életkoruknak megfelelő szintű, érdekes és interaktív játékokon keresztül. Biztosak vagyunk abban, hogy azok a tanulók, akiknek már ilyen fiatal korban sikerül felkelteni az érdeklődését, és kiépíteni a tudatosságát a pénzügyek iránt, a későbbiekben sokkal felelősségteljesebben és hatékonyabban tudják kezelni pénzügyeiket.”

Az oktatási csomag a nyomtatott tananyagok mellett az 5–8. osztályos tanulók igényeihez igazított pénzügyi-gazdasági, gyakorló és oktató DVD-ket is tartalmaz, amelyeket a Junior Achievement Amerikában kifejlesztett és a magyarországi viszonyokra adaptált tananyagai alapján készítettek el. A szoftverek futtatására az oktatócsomag részeként egy korszerű laptopot és egy projektort kap minden intézmény. Emellett egy 2.0 alapú interaktív weboldal és folyamatos mentori munka is támogatja az iskolákat a program sikeres megvalósításában.

Gergely Orsolya, a JAM ügyvezető igazgatója elmondta: „Nagyon örülünk, hogy a Citibankkal együttműködve folytathatjuk ezt a sikeres programot. Biztos vagyok abban, hogy a diákok nem is tudják felmérni: nem csupán egyszeri ajándékot kaptak, hanem sokkal inkább lehetőséget arra, hogy olyan ismereteket és készségeket sajátíthassanak el, például a döntéshozatal, a problémamegoldás, a csapatmunka, a kritikus gondolkodás, az adatgyűjtés és elemzés vagy a tárgyalás terén, amelyek a későbbi sikereik alapjai lehetnek. Az elmúlt több mint tíz évben a programhoz csatlakozott intézmények tanulói eredményesen használják a megszerzett Életre való tudást, ahogyan ezt a szülői és tanári visszajelzések is igazolják.”

Vissza a Sajtószobába