A magyarországi Citi Szolgáltató Központ első helyezést nyert el a Legjobb Női Munkahely – 2008 versenyen. A díj a Kismama Program, a Rugalmas Munkarend Program, valamint a sokszínűség terén a szolgáltató központban zajló többi kezdeményezés elismerése, amelyeket a kihívásokkal teli környezetben is folytatnak. A díjátadó ünnepséget május 21-én délután tartották a Parlament épületében.
„Ez a díj kétségtelenül növeli szolgáltató központunk hírnevét házon belül és a piacon, mely támogatni fogja törekvésünket, hogy - egyrészt a funkciók számának, másrészt a dolgozói létszámnak a növelésével - több munkahelyet hozzunk Magyarországra, ugyanakkor segíteni fog a piacon elérhető legtehetségesebb szakemberek felvételében. A díj elnyerésével további kötelezettséget vállalunk a női esélyegyenlőség biztosítása, illetve a sokszínűség terén zajló kezdeményezések iránt, és tervünk, hogy munkavállalóinkkal együttműködve az eddigieknél is többet tegyünk ezeken a területeken.” - mondta Batara Sianturi, a Citibank Magyarország vezérigazgatója.
A hazánkban másodszor meghirdetett versenyt a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség szervezte azzal a céllal, hogy elismerje a sokszínűség területén kimagasló teljesítményt nyújtó vállalatokat, különös hangsúllyal vizsgálva a nők számára biztosított esélyegyenlőséget, illetve a nők életszakaszaihoz igazodó karrierprogramokat.
Az idei versenyen 19 jó hírű, zömében közismert multinacionális vállalat indult. A döntést a bíráló bizottság egy többszintű értékelési folyamat eredményeként hozta meg, melynek része volt a beadott pályázati anyag elbírálása, a bíráló bizottság elnökének helyszíni látogatása, továbbá a kérdőívre adott válaszok kiértékelése, melyet a verseny keretében a női dolgozók legalább 50 százalékának ki kellett töltenie.
A Kismama Program több célt szolgál, beleértve a hosszú távú munkavállalói felvétel tervezését és előrejelzését, a dolgozók tréningjébe és fejlesztésébe fektetett idő, energia és költségek megóvását, a nyitott pozíciók feltöltésének segítését, illetve a munka-magánélet egyensúly támogatását. A szülési szabadságra távozó dolgozók automatikusan a Kismama Program tagjaivá válnak, s így e-mailen és hírleveleken keresztül, illetve rendezvényeken való részvétellel folyamatos kapcsolatot tarthatnak munkahelyükkel otthon tartózkodásuk teljes ideje alatt. A program segíti a szülők zökkenőmentes munkába való visszatérését is.
A Rugalmas Munkarend Program az üzleti stratégia egyik eleme, amely lehetővé teszi a munkavállaló és a vezetés számára a munka alternatív módon, helyszínen és időben történő elvégzését. A program elemei a rugalmas munkaidő, a sűrített munkahét, a távmunka, a munkamegosztás, illetve a rész- vagy csökkentett munkaidő. A program lehetőséget nyújt a munkavállalóknak, hogy egyéni céljaikat úgy valósítsák meg, hogy azok ne befolyásolják negatívan karrierjüket vagy az ügyfelek érdekeit.
Vissza a Sajtószobába
| Médiakapcsolatok: |
|
|
|
| Hencz Éva |
|
Tel: (06-1) 412-6086 |
|
| ügyvezető igazgató |
|
Mobil: 06-30-250-7473 |
|
| |
|
Fax: (06-1) 412-6050 |
|
|