A Citi Magyarországon
A Citi története
Éves jelentések
Társadalmi felelősségvállalás
Elérhetőségeink
kapcsolódóoldalak
 
Sajtószoba
Karrier
 
A Citi Magyarországon

2009. január 1-jétől a Citibank Zrt. határon átnyúló egyesülést követően az írországi székhelyű Citibank Europe plc fióktelepeként folytatja működését Magyarországon a Citibank Europe plc Magyarországi Fióktelepe név alatt.
Mint a Citibank Europe plc fióktelepe, egy nagyobb mérlegfőösszeggel és hitelezési kapacitással, valamint számottevő európai jelenléttel bíró szervezet tagjaként, még erősebb partnerként állunk ügyfeleink rendelkezésére Magyarországon.

A Citi 1985 óta van jelen Magyarországon, a Citibank Magyarország volt a Citi első leányvállalata a Közép-Kelet-Európa régióban.

Az elmúlt több mint két évtized számos esetben komoly kihívást jelentett, de egyben sikereket is hozott. Az első tíz év során eredményesen alakítottuk ki meghatározó jelenlétünket a nagyvállalati banki piacon, tartós kapcsolatokat építettünk ki nagy magyar vállalatokkal, multinacionális cégekkel és pénzügyi intézményekkel.

1995-ben indítottuk el a lakossági üzletágat, első fiókunk a budapesti Vörösmarty téren nyílt. A bank innovatív hagyományaira építve Magyarországon elsőként vezettünk be 24 órás telefonos ügyfélszolgálatot 1995-ben, kínáltunk kezes és fedezet nélkül személyi kölcsönt 1996-ban, bocsátottunk ki valódi hitelkártyát 1999-ben, és forgalmaztuk külföldi befektetési alapok jegyeit 2002-ben. Egyedi volt a piacon a CitiGold Vagyontervezési szolgáltatás 2003-ban, a hitelkártya-szolgáltatáshoz tartozó Részletfizetési Terv 2004-ben, a Citibank Platinum Hitelkártya 2006-ban, a Citigold Select Center és a Citigold Global Access szolgáltatás 2007-ben, valamint a Nullaforintos Bankszámlacsomagok 2008-ban.

1998 nyarán megvásároltuk a hazai kis- és középvállalkozásoknak nyújtott szolgáltatások terén többéves tapasztalattal rendelkező Európai Kereskedelmi Bank Rt.-t, és ezzel elindítottuk kis- és középvállalati üzletágunkat.

2000-ben, az ING Bank Rt. magyarországi lakossági üzletágának és fiókhálózatának akvizíciója révén jelentősen nőtt ügyfélbázisunk, és kialakult országos fiókhálózatunk.

A Citibank vezető helyet foglal el a magyar piacon a többcsatornás értékesítési hálózat terén, hiszen bankfiókokkal, internetes és telefonos banki szolgáltatásokkal, valamint üzletkötői hálózattal egyaránt rendelkezik. Értékesítési stratégiánk célja, hogy a lehető legkényelmesebbé tegyük ügyfeleink számára a velünk való üzleti kapcsolattartást.

Jelenleg 29 bankfiókban szolgáljuk ki ügyfeleinket az ország 19 fontos városában:
Budapest, Győr, Békéscsaba, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged, Szekszárd, Pécs, Kecskemét, Szolnok, Vác, Eger, Székesfehérvár, Veszprém, Kaposvár, Szombathely, Gödöllő és Zalaegerszeg.

 
 
lépjenvelünkkapcsolatba
 
Citibank Hitelvonal
CitiPhone Banking
Bankfiókok és hitelközpontok